A magyar liberális közösség sokak szerint a múlté, és maga a liberalizmus is hitelét vesztette a ma körvonalazódó domináns politika-értelmezésben. Evvel együtt is kevesen vitatják, hogy a "liberális szavazókra" - mint szociológiai és életvezetésbeli gyűjtőfogalomra - való hivatkozás olyan igazodási pont, amivel valamilyen módon számolnia kell a politikai pártoknak (még ha ennek a feltételezett szavazói körnek önálló képviseletre most nincs is esélye).
Egészen a közelmúltig úgy tűnt, hogy van egy olyan új párt a magyar politikai palettán, aminek érdemi köze lehet a liberális szavazókhoz. A tavaszi parlamenti választáson feltűnőek voltak a hasonlóságok az LMP új, és az SZDSZ régi szavazói között, mind a demográfiai jellemzőket, mind a szavazatok területi eloszlását illetően. A liberális szavazók személyes tapasztalatai is ezt a feltételezést erősítették.
Ehhez képest bizonyultak némileg váratlannak az LMP megnyilvánulásai a kormányváltás óta. Úgy tűnik, hogy az arculatát és szavazóbázisát kereső LMP visszautasítja azt az egyébként kézenfekvőnek tűnő opciót, hogy a magukat még ma is liberálisnak valló szavazókat képviselje. Miután nem hajlandó érdemi kontinuitást vállalni a szabadelvű hagyománnyal (még a megújítás értelmében sem), arra kell következtetnünk, hogy vagy a korábbi liberális szavazók önértékelésének radikális újraformálását várja, vagy egy tőlük teljesen független szavazói körre szeretne támaszkodni.
Egyik következtetés abszurdabbnak tűnik a másiknál. A liberális szavazókat mi sem jellemzi kevésbé, mint a "megtérés" varázslatos aktusa, illetve személyes integritásuk feladása. Tömeges léptékben nem fognak szembefordulni sem a harmadik köztársasággal, és végképp nem a rendszerváltással, mert korábbi morális ítélkezéseik ehhez a standardhoz kötik őket. A '80-as évektől kezdve a liberálisok közötti leghatározottabb kohéziós erő a rendszerváltás vélt vagy valós értékkészlete volt. A radikális újrakezdés LMP által erőltetett víziója nem a liberális szavazókra van szabva. Nem az újrakezdés, hanem a rendszerváltás értékeihez való visszatérés gondolata áll közel hozzájuk.
A liberálisoktól élesen eltérő szavazói kör azért nem jöhet szóba, mert az LMP apró betűs lábjegyzetei - de nem a vezérszólamai - elismerhetően közel állnak a liberális ethoszhoz (a lábjegyzeteik alapján mégsem annyira radikálisan újrakezdők). Legfeljebb arra számíthatnak, hogy az amúgy sem túlzottan nagyszámú liberális szavazó közül a fiatalabb korosztályokat szólítják meg. Felettébb valószínű azonban, hogy túlbecsülik ennek a szavazói körnek a súlyát (de legyen úgy).
A parlamenti választások előtt még érthetőnek és respektálhatónak tűnt, hogy a többségében liberális toposzokat alkalmazó LMP miért nem vállal közösséget a korábbi liberálisokkal. Senki sem száll fel szívesen egy süllyedő hajóra. Az LMP azonban az önkormányzati választásokra is saját, brand new fregattal nevezett be, és megvetően utasítja el, hogy új járművének bármi köze lenne a korábbihoz. A hajójukra ugyan bárki - vagy csaknem bárki - átszállhat, de minden felszállónak magára kell vállalnia a megvető elfordulást korábbi önmagától. Ha ezt megtette, nagyjából ugyanazt mondhatja, mint korábban, legfeljebb a szabad versennyel kapcsolatos nézeteit kell kissé áthangolnia.
A népítélethez való túlzottan buzgó igazodáson túl a német zöldektől átvett viselkedésminták is szerepet játszhatnak a magyar zöldek különös önértelmezésében. A német zöldek számára '68 hagyatéka csaknem megkérdőjelezhetetlen értékforrás, és hasonlót feltételezhetünk az LMP-vel kapcsolatban is. Szlogenjeik és programpontjaik túlnyomó többsége innen ered, és nem a közhiedelemben még mindig nekik tulajdonított antiliberális etatizmusból. Bár a keleti és a nyugati '68 értelmezések között lényeges párhuzamok vannak, a "liberalizmus" szóhoz való viszonyulásukban alapvető az eltérés. '68 nyugati mintázatában igen határozott szerepet kap a liberalizmus-kritika, ami mindenekelőtt a '60-as évek nyugati main-stream-jének kritikája. Ennek megfelelően a német zöldek legfeljebb vonakodva és ellenpontozva vállalják a "liberális" jelzőt. Kelet-Európában azonban a liberalizmus és a '68-as hagyomány mind történeti, mind fogalmi értelemben összefonódott egymással (a '68-as Kelet-Európai main-stream a legkevésbé sem volt liberális). Bár meg lehet próbálkozni ezeknek a szálaknak a kibogozásával, az bizonyosan nem járható út, hogy az új "alternatívok" előzmény nélküli nóvumként igyekeznek betörni a köztudatba. Természetesen voltak előzményeik, és ezek az előzmények a korábbi szabadelvű közösségben, illetve a mai liberális szavazói körben találhatók.
Az LMP fővárosi programja ugyanezt a kettősséget mutatja: látványos elhatárolódás a liberális előzményektől a címszavakban, majd jórészt ismerős törekvések az apró betűs részben. Talán annyi újdonságot észlelhetünk a tavaszi program hangvételéhez képest, hogy a szabadság szó előfordulási gyakorisága lényegesen csökkent (a körülírásai azért jelen vannak). A közvetlen részvételre annál többet hivatkoznak, de elgondolkodtató, hogy mindezt egy párhuzamosan folyó, határozott centralizáció mellett kell elképzelnünk: a kerületek szerepe csak a végrehajtás lenne, minden érdemi gondolatnak a fővárosi tudáscentrumban kell fogannia.
Lehet, hogy az LMP vezetői a csodaváráson túl abban bíznak, hogy a liberális szavazók az elképesztően szűkké vált kínálatból úgy sem találnak jobb választást, mint az ő jelöltjeiket. Ez azonban több szempontból is problematikus. Egyrészt a liberális szavazói aktivitást nyilvánvalóan csökkenti a megszólíttatásuk hiánya (lásd a Hírszerző legfrissebb publicisztikáit). Másrészt más pártok jelöltjeire is szavazhatnak, különös tekintettel arra, hogy az MSZP - legalábbis fővárosi kampányszlogenjeiben - az LMP-nél nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy megnyerje magának ezt a választói kört. Harmadrészt az LMP folytonos önpozícionálásával olyan mély sebeket oszthat és kaphat, amelyeknek a gyógyításában már nem segítenek a későbbi pályakorrekciók.
A magam részéről nem szeretnék lemondani arról a várakozásról, hogy az LMP a magyar liberális hagyomány (egyik) folytatója illetve megújítója lehet. Az utóbbi hónapok fejleményei azonban semmiképpen nem erősítették ezt a várakozást. A magyar zöldek nem hogy közeledtek volna, hanem nyilvánvalóan távolodtak a magukat liberálisnak valló szavazóktól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése