Ez most akkor szükségállapot (vagy mi)?

Ma úgy látszik, hogy az einstandtól pár nap alatt eljuthatunk egy nyilvánosan nem vállalt szükségállapotig. Kormánykörökből egyre gyakrabban hallhatjuk a "rendkívüli", "szükség-", "kivételes" és hasonló jelzőket. Nem egyszerűen politikai, hanem kifejezetten jogi kontextusban. Az Alkotmánybíróság az alkotmányos rendet emlegeti, és távolról sem a megszokott udvarias klisékben. A Hírszerző publicistái eközben vidáman gyurcsányoznak, az LMP egyszerre Kazahsztánozik és like-ol ("I love Alkotmánybíróság"), a liberálisok sokatmondóan (?) hallgatnak, TGM pedig mindig is tudta.

Az egész egy összeomlani készülő polgári jogállam kaotikus ábrázatát mutatja.

Nekem még nem adatott meg, hogy ilyesminek részese lehessek. És soha nem is szerettem volna ilyesmit megélni. 


Az Alkotmánybíróság közleménye
Hírszerző: A Gyurcsány-probléma
TGM: Az államcsíny és a nyíltan ellenforradalmi jobboldal

A magánnyugdíj transzcendenciája

Eddig lusta és illően "plebejus" voltam, így hát ott ragadtam a jóöreg felosztó-kirovóban. Most, hogy túl vagyok életem delén, és kormányunk feje íly nagy kedvet csinált nyugdíjunk második lábához, egyre elegánsabbnak tűnik az átlépés gondolata a magánnyugdíjas létbe. Mi más lenne ez, mint transzcendencia. Ha így teszek, akkor érdek nem vezet, de valami kolosszálisan nagyot sem kockáztatok. A jó isten sem sem érti - hát még én - hogy a felosztó-kirovó miért ne roskadna össze hamarosan. Aztán meg bizsergető érzés lenne, ha az én pénzemet is szorgos felosztó-kirovók irányítgatnák ide- meg oda.